Polgármesteri köszöntő

Ön, Kedves Érdeklődő most egy igazán különleges kis településsel ismerkedhet meg. Vulkáni kúpok, a belső Börzsöny erdei övezte festői medence több mint 700 éve lakott települést rejt. Az erdők fát, a szántók élelmet, a hegyek bányái követ adtak kemény munkájuk jutalmául az itt letelepedőknek. A hely szépsége láttán I. Lajos király, akit méltán nevez az utókor “nagy”-nak, olyan döntést hozott, amely a mai napig alapvetően meghatározza a település jellegét. Mária tiszteletére 1352-ben kedvelt pálosainak kolostort és kegytemplomot építtetett. A templom középkori kövein a nagy király szentté avatott leánya, Hedvig is járt. Emlékét a kegytemplomban oltár őrzi. A kegytemplom és kolostor történetén nyomon követhetjük történelmünk nagy eseményeit, viharait.

Márianosztrán született Szilvásy Miklós birkózó, Helsinki olimpiai bajnoka. Emléktáblája az iskola falán hirdeti, hogy kitartással, akaraterővel ilyen kicsi faluból is milyen magasra lehet jutni.

1998-ban megnyílt a Faluház. Az itt őrzött értékek sok esetben több száz éve született tárgyak, okiratok. Emlékeink. Múltunk kincsei.

Márianosztra a fővárostól 72 km-re van csupán, de biztosan tudom, sokak számára rejt újabb meglepetéseket ez a hely. Hegyek, erdők, történelemi emlékhelyek, közösségi programok, szívélyes vendéglátás vár mindenkit, aki hozzánk ellátogat.

Remélem, hogy honlapunkat nézegetve egyre többen lesznek, akiknek kedve támad a valóságban is útra kelni Márianosztrára.

MÁRIANOSZTRA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE, A TELEPÜLÉS MINDEN LAKÓJA ÉS A MAGAM NEVÉBEN TISZTELETTEL ÉS ÜDVÖZLETTEL,

Burikné Moóri Tamara polgármester